Számomra a zene önkifejezés, gyógyulás és kapcsolódás egyszerre. Olyan nyelv, amivel szavak nélkül is meg lehet érinteni másokat, és közben önmagamhoz is közelebb kerülhetek. Ez az, ami mindig velem van, bármi is történjen.
Számomra a zene önkifejezés, gyógyulás és kapcsolódás egyszerre. Olyan nyelv, amivel szavak nélkül is meg lehet érinteni másokat, és közben önmagamhoz is közelebb kerülhetek. Ez az, ami mindig velem van, bármi is történjen.
2024-ben teljesült életem egyik nagy álma és megjelent az első lemezem, melyen helyet kapott a Legényes is. Te meghallgattad már a teljes albumot? Ha még nem, akkor Bolyongásra fel!
2024-ben teljesült életem egyik nagy álma és megjelent az első lemezem, melyen helyet kapott a Legényes is. Te meghallgattad már a teljes albumot? Ha még nem, akkor Bolyongásra fel!
Zavar a zaj, de a csönd is!
Voltam már lent is, meg fönt is…
Mélybe is, magasba is szálltam,
Láttam, ahol nem is jártam.
Gondolat mentén a fellegekbe,
Mikor csak lehet fellebegve.
Menekülve az itt és most elől,
Ne kelljen dönteni, majd eldől…
Nehezebb bírni, ha teste van,
Nehéz nem sírni, ha este van,
És megnyeri fogócskáját a magány,
Megleli helyét a talány!
Zavar a zaj, de a csönd is!
Voltam már lent is meg fönt is…
Mélybe is, magasba is szálltam,
Láttam, ahol nem is jártam…
Zavar a zaj, de a csönd is!
Voltam már lent is meg fönt is… (Lent is meg fönt is)
Mélybe is, magasba is szálltam,
Láttam, ahol nem is jártam…
Elvakító, képfakító,
Szívszorító tévedés.
Lesz valaha, lesz valaha
Lesz valaha ébredés?
Áruld el, hol a kijárat?
Ha keresed, valaki megbánthat.
Ha bent maradsz, megesz a bánat,
Vak bizalom nélkül nem kívánhat –
Egyet se a mese hőse
Nélküle halad előre
A történet, s az idő múlik…
Odakint meg várják a muglik –
És mindenféle csoda lények…
Ő nem ért, vagy én nem értek?
De most tényleg. Mi a lényeg?
Zavar a zaj, de a csönd is!
Voltam már lent is meg fönt is. (Lent is meg fönt is)
Mélybe is, magasba is szálltam,
Láttam, ahol nem is jártam.
Zavar a zaj, de a csönd is!
Voltam már lent is meg fönt is.
Mélybe is, magasba is szálltam,
Láttam, ahol nem is jártam.
Hideg falak, üres lakás…
Kihalt rég az ősi varázs.
A külsőségek tengerében
Fulladok meg lassan ébren.
Tiszta udvar és rendes ház,
A gyermekkor csupán homály.
Belül ropog a tűz,
Minden rossz szellemet elűz.
Minden oly tökéletes,
Közben a Jóisten keres –
Nem talál, nem talál már rég,
Hisz kihunyt, kihunyt a szenvedély…
Csak megalkuvást kér,
A lélek, hisz hit nélkül elég…
Nem, nem, nem,
Én nem hazudtam még!
Mondhatom, bár mit sem ér…
Rideg mondatokban él,
Így végül eltörpül a fény…
Nem, nem hazudtam még!
Mondhatom, bár mit sem ér…
Rideg mondatokban él,
Így végül eltörpül a fény…
Nem, nem… Ez csak látszat!
Felvettem a szoknyát,
Alá a harisnyát.
“Ki ez az utcán?!”
Felnőttem, húsz év után
Sétálok el így
A patak partán.
Még mindig rettegek,
Mit szólnak emberek?
Gyerek vagyok tán?!
Még most is rajtam ülnek
a vélemények,
De elfogyott a sorszám!
Á-á-á-á-ááááá
Á-á-á-á-ááááá
Elfogyott a sorszám…
Mit szólnak a szomszédok?!
Mit szólnak a szomszédok?!
Mit szólnak a szomszédok?! Ouoooh
Mit szólnak a szomszédok?!
Hiába menekülsz
Felvettem a kesztyűt
Mér’ szól most a szám?!
Ezért fáj a fejem,
Tán rosszul kezelem
Ez a nagy hibám.
Minden magamra veszek,
Gyűjtöm a sebeket.
Lelkem egy vulkán…
Egyszer úgyis kitör
Szavammal lesöpör:
Ez nem a te portád!
Á-á-á-á-ááááá
Á-á-á-á-ááááá
Ez nem a te portád!
Mit szólnak a szomszédok?!
Mit szólnak a szomszédok?!
Mit szólnak a szomszédok?! Ouoooh
Mit szólnak a szomszédok?!
Mért fél attól, hogy a szemembe nézzen?!
Mért nem tud köszönni másféleképpen?!
Egyenes legyen, ne görbén dicsérjen,
Ne görbén dicsérjen…
Mért fél attól, hogy a szemembe nézzen?!
Mért nem tud köszönni másféleképpen?!
Egyenes legyen, ne görbén dicsérjen,
Hidegráz ha valaki őszintétlen…
Oooh
Mit szólnak a szomszédok?! (Mit szólnak, mit szólnak?!)
Mit szólnak a szomszédok?! (Mit szólnak, mit szólnak?!)
Mit szólnak a szomszédok?! Ouoooh
Mit szólnak a szomszédok?!
Mit szólnak a szomszédok?! (Mit szólnak, mit szólnak?!)
Mit szólnak a szomszédok?! (Mit szólnak, mit szólnak?!)
Mit szólnak a szomszédok?! Ouoooh
Mit szólnak a szomszédok?!
Mit SZÓLTAK a szomszédok?!
Fekszem az ágyban,
két kezem lágyan szememen (szememen).
Elszomorít, hogy
gázoltál át a jeleken (a jeleken).
Érted vagyok, hidd el, –
Téged ő megviccel!
Bár meglátnád azt, amit én is…
Kár túlreagálnod,
Késő lesz megbánnod,
Talán ez majd segít…
Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a lánc,
S te egy helyben állsz,
Mozdulj már!
Én érzem ugyanúgy,
De megőrjít a múlt…
Túl nagy a homály,
S ő magával ránt,
Mentsd a jelened!
Bárcsak úgy élnél,
Tőlem nem félnél
Sohasem…
Csak a jót akarom,
Búdat elhajítom,
Hé! Türelem!
Féltékenynek nézel,
Lélekben meg vérzel
Fogd a kezem, van idő lépni!
Én volnék a támasz,
Mért érzem, hogy támadsz?
Talán ez majd segít!
Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a lánc,
S te egy helyben állsz,
Mozdulj már!
Én érzem ugyanúgy,
De megőrjít a múlt…
Túl nagy a homály,
S ő magával ránt,
Mentsd a jelened!
Értsd meg kérlek, hogy ez nem róla szól!
Fáj látni, a lénye elsodor…
A méreg, ami felemészt téged
Mégis véded,
Nem várhatsz tovább…
Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a lánc,
S te egy helyben állsz,
Mozdulj már!
Én érzem ugyanúgy,
De megőrjít a múlt…
Túl nagy a homály,
S ő magával ránt…
Ne menekülj el, nem-nem!
Ő nem az eseted, nem! Nem-nem!
Tudom, hogy szereted…
De végtelen a tánc,
S te egy helyben állsz,
Mozdulj már!
Én érzem ugyanúgy,
De megőrjít a múlt…
Túl nagy a homály,
És magával ránt,
Ő nem az eseted!
Bámulok kifelé az ablakon,
Hogy merre jártam, nem tudom,
Összeér minden kis gondolatfonatom…
Hála járja át minden porcikám,
Hisz ebben bíztam hajdanán,
Végre itt vagy! Fel sem ébredtem talán…
Téged látlak én, ahogy álmodozol gyermekként,
Labdát hajítva palánkhoz ér, de nem adtad fel, –
Messze a cél.
Továbbmentél, s nézd! – Felnőtt szíved lángol épp,
Miközben e dalt hallgatod, s mégsem érted,
Hogy repült el húsz év…
Gyorsan szalad az idő,
Az egész vége sejthető,
De van mögötte rendező,
Az ember így megmenthető.
Virágszirmok hullnak ránk,
Csendben vezet a néma táj,
Érezd az erdő illatát!
Bolyongó lelkek találkoznak,
Egymással megbarátkoznak.
Minden ösvény egybefuthat,
Evezz át, közös e csónak,
S a csillagok elvarázsolnak,
A fájdalmak szépen kikopnak,
Nem tudhatod, mi vár holnap,
A Nap sem hazudhat a Holdnak…
Gyorsan szalad az idő,
Az egész vége sejthető,
De van mögötte rendező,
Az ember így megmenthető.
Virágszirmok hullnak ránk,
Csendben vezet a néma táj,
Érezd az erdő illatát…
Bámulok kifelé az ablakon,
Hogy merre jártam, nem tudom,
Összeér minden kis gondolatfonatom…
Hála járja át minden porcikám,
Hisz ebben bíztam hajdanán,
Végre itt vagy! Fel sem ébredtem talán…
Bámulok kifelé az ablakon,
Hogy merre jártam, nem tudom,
Összeér minden kis gondolatfonatom…
Hála járja át minden porcikám,
Hisz ebben bíztam hajdanán,
Végre itt vagy! Fel sem ébredtem talán…
Téged látlak én, ahogy álmodozol gyermekként,
Labdát hajítva palánkhoz ér, de nem adtad fel, –
Messze a cél.
Továbbmentél, s nézd! – Felnőtt szíved lángol épp,
Miközben e dalt hallgatod, s mégsem érted,
Hogy repült el húsz év…
Gyorsan szalad az idő,
Az egész vége sejthető,
De van mögötte rendező,
Az ember így megmenthető.
Virágszirmok hullnak ránk,
Csendben vezet a néma táj,
Érezd az erdő illatát!
Bolyongó lelkek találkoznak,
Egymással megbarátkoznak.
Minden ösvény egybefuthat,
Evezz át, közös e csónak,
S a csillagok elvarázsolnak,
A fájdalmak szépen kikopnak,
Nem tudhatod, mi vár holnap,
A Nap sem hazudhat a Holdnak…
Gyorsan szalad az idő,
Az egész vége sejthető,
De van mögötte rendező,
Az ember így megmenthető.
Virágszirmok hullnak ránk,
Csendben vezet a néma táj,
Érezd az erdő illatát…
Bámulok kifelé az ablakon,
Hogy merre jártam, nem tudom,
Összeér minden kis gondolatfonatom…
Hála járja át minden porcikám,
Hisz ebben bíztam hajdanán,
Végre itt vagy! Fel sem ébredtem talán…
Sötét sarokban remegek a zajtólAjna-na-naaa-na-na-nanananaaDe erőt véve kievezek a partrólAjna-na-naaa-na-na-nanananaa
Magányos lettem a mocsári talajtólAjna-na-naaa-na-na-nanananaaDe megismerném azt, aki bennem harcolAjna-na-naaa-na-na-nanananaa
Lábam földön, mégis botlikMegtalállak, hangom csuklikMegpróbállak észrevenniMert, itt, mostÖnmagam keresem!
Önmagam keresem, ooohVégtelen a világegyetemHol találok hazátHa innen márKevés aki vár
Sosem féltem, hogy letérek az útrólAjna-na-naaa-na-na-nanananaaRévbe értem, jó távol a múlttólAjna-na-naaa-na-na-nanananaa
Lábam földön, mégis botlikMegtalállak, hangom csuklikMegpróbállak észrevenniMert, itt, mostÖnmagam keresem!
Önmagam keresem, oohVégtelen a világegyetemHol találok hazátHa innen márKevés aki vár
Tavasz voltál, ősz lettél,
Nem oly rég még, mellettem ébredtél.
Sok közös emlék, felreppenő lepkék,
Múló mozgókép, de éppen ettől szép…
Tovatűnt az a mindig félt,
remegő, zuhanó, csalfa remény?
Puha párnán suttog tán,
vagy kicsi szívem zizzent vonalán?!
Úgy fáj!, – de ki kell mondanom,
Ami mélyen, józanra lenyom:
Hamis édenben kószálunk,
Paradicsomban almát zabálunk…
Bújj hozzám, karolj át, szoríts magadhoz, ahogy még nem!
Bújj hozzám, ígérem, többé nem leszek már olyan tétlen!
Engedj át, ahogy a napfény úgy tűnök én el az éjben,
Sodródj hát, a sötét úton lesz majd más, aki féltsen.
Lángokban álló, kalitkám nyílik,
Talán mától, az út kettéválik.
Nincs közös óra, hát nézz fel a Holdra,
Fénye elcsábít, könnyeket szárít…
Tovatűnt az a mindig félt,
remegő, zuhanó, csalfa remény?
Puha párnán suttog tán,
vagy kicsi szívem zizzent vonalán?
Úgy fáj!, – de ki kell mondanom!,
Ami mélyen, józanra lenyom.
Hamis édenben kószálunk, Paradicsomban almát zabálunk…
Bújj hozzám, karolj át, szoríts magadhoz, ahogy még nem,
Bújj hozzám, s fogadd el, ez a perc a végső e téren…
Engedj át, ahogy a napfény úgy tűnök én el az éjben,
Sodródj hát, a sötét úton lesz majd más, aki féltsen.
Annyi minden elmondhatnék,
sikíthatnék, ordíthatnék,
Nem futhatok tovább..
Hagyd a múltat, élj a mában,
Az élet örök záporában,
Öleld lelked sápadt csillagát!
Békét hoz, ahogy gyöngyöknek vihara tódul a szélben,
Bűbájos, mit az angyalok tánca kavar fel az égen…
Szikrát hány, ezer vulkán a szívben, ez sosem hátrány,
Megcéloz, vakítva pattan a szembe, s így felnyitja.
Itt és most, fogadom, nem feledlek én el, amíg élek,
Lépéshossz, amit tartanunk kell majd, kicsit félek,
Tékozló, tétova tündér hátrál messze el lassan,
Szétfoszló, éber álmoknak léptei ballagnak halkan.
Itt és most…
Bűbájos…
Ígérem többé nem leszek már olyan TÉTLEN!
Mikor nem látlak,
Elfog a bánat,
Nehéz ellenálljak,
Úgy rohannék utánad!
Megárthat! –
Ha nem bírom egyedül,
Holnap újra kiderül,
Hogy vagyok?! – Oh, remekül!…
Csak százhat!
A pulzusom eleven
Szívem ver hevesen,
Ha látom a szemeden!
S bár játszhatsz! –
“Oh, ki ez az idegen?!”
Összekócolt idegem,
A kalapom is megeszem!…
Merülnél, de felnézel,
Úgy repülnél a fecskékkel…
Talán te is változtál,
A múltaddal felszámoltál.
Mint csörgő patak a medrét,
Mosnánk újra az elmét.
Lépnünk kell most, hisz rövidül
Az élet, s nem ülhetünk tovább mi tétlenül…
Átélném még egyszer,
Azt kérném, bennem vessz el!
Tudom, hogy más nem kell,
De börtön csak a kényszer.
Maradj még, még, még! –
Fáj az ébrenlét! –
Belőled sosem elég!
Legyünk bátrak! –
Borítsunk fátylat,
Furcsa magyarázat,
Ködös önbocsánat,
De fájhat!
Ha elmarad, vége! –
S lelked egy része
Elvész a térbe’.
Nem várhat! –
Hisz édes a béke,
Jó lesz a vége,
Így már megérte!
Ha másnap
Kávézunk a gangon,
Akkor is, ha sablon,
“Ez veled az otthon.”
Kerülnél, de rám nézel,
Szíved harcol elméddel.
Tele vagy sok kérdéssel,
Állsz kezedben egy térképpel.
Zavartan várod a percét
Annak, hogy megértsd a leckét,
Falnak fordulsz, kispadra csücsülsz,
Ebből a meccsből a bíró is kifütyül….
Ölelj át még egyszer,
Messze még a reggel!
Tudom, hogy menned kell,
Kérlek, ne siess el!
Maradj még, még, még! –
Földi részegség…
Belőled sosem elég!
Se velem, se nélkülem…
Döntsd el mostmár, édesem!
Ha nem szeretsz, elhiszem,
Bár gyötrelem lesz életem.
Emléked őrizem’,
S talán egyszer engedem,
Hogy újra nyisson a szív,
Ha a tavasz majd szólít…
Ha a tavasz majd szólít…
Ölelj át még egyszer,
Messze még a reggel!
Csak akkor ébressz fel,
Ha hajnalt hív az éjjel!
Maradj még, még, még! –
Fáj az ébrenlét…
Belőled sosem elég!
Suttognám még egyszer,
Messze még a reggel!
Tudom, hogy menned kell,
Kérlek, ne siess el!
Maradj még, még, még! –
Földi részegség…
Belőled sosem elég!
